Notícia

Csillagaszat.hu

A társát elpusztító barna törpét találtak

Publicado em 15 novembro 2017

Por Juhász Áron

Szokatlan kettost figyeltek meg csillagászok a Perseus csillagképben. Kiderült, hogy a pár egyik tagja egy közönséges barna törpe, azonban a másik egy egzotikusabb típus, egy nagyon kis tömegu fehér törpe. Másképpen fogalmazva az elobbi komponens soha nem is tudott “igazi csillaggá” válni – azaz kialakulásakor nem gyujtött elég tömeget ahhoz, hogy a belsejében beindulhasson a magfúzió – míg az utóbbi már elhagyta az energiatermelo állapotát. A fehér törpék olyan égitestek, melyek belsejében már nincsen magfúzió, egyfajta maradványcsillagok, melyek a Napunkhoz hasonló kis tömegu csillagok “halálakor” maradnak hátra. Ez már önmagában is egy elég szokatlan párosítás egy kettoscsillag esetében, azonban az igazán meglepo még csak nem is ez. Valószínusítheto, hogy a barna törpe teheto felelossé testvérének “korai haláláért”.

De hogyan pusztíthatunk el egy csillagot ido elott? A kutatók szerint a HS?2231+2441 rendszer eredetileg egy normális, a Napunkhoz hasonló csillagot és egy valamilyen apró, szubsztelláris tömegu objektumot tartalmazott, egy nagyobb gázóriást vagy kisebb barna törpét (a kezdeti tömegétol függoen). A normális csillag a fejlodése során eljutott a vörös óriás állapotba, tágulása során bekebelezte apró kísérojét, amely a saját elpusztulása helyett az elnyelo csillag anyagának kidobódását váltotta ki. Ez volt az a tett, amivel a barna törpe végül is nagyobb tömegu társa számára végzetesnek bizonyult.

Kezdetben az óriásból csak anyag szivárgott át a kísérojére, majd amikor kelloen nagyra felfúvódott, teljes mértékbenel is nyelte (ezt hívjuk közösburok-fázisnak a szoros kettoscsillagok fejlodését leíró elméletekben). De a kisebb égitest megmaradt, továbbra is keringett az óriás burkán belül. Ez persze súrlódást okozott a csillag külso rétegeinek anyaga és a benne keringo szubsztelláris objektum között. Az így felszabaduló energia végül egy hatalmas kitörési eseményt okozott, ami majdnem teljesen szétfújta az egykori óriást. A kitörés során az óriás elvesztette eredeti tömegének zömét, csupán a csillag “fehér törpére lecsupaszított” magja maradt hátra.

Aa Nap, egy kis tömegu csillag, egy barna törpe, a Jupiter és a Föld méretének összehasonlítása. Forrás: NASA/JPL-Caltech/UCB

Az ilyen szokatlan “halálra” nyugodtan mondhatjuk, hogy “korai”, mert általában nem így alakulnak ki a fehér törpék. Különösen érdekessé teszi a rendszert, hogy az apró kíséro végig megmaradt, bár nem szerzett elég tömeget a társától, hogy beindulhasson a belsejében a fúzió. A két égitest most nagyon szorosan kering egymás körül, mindössze 3 órás periódussal. Mindezen jellemzokkel a páros igen érdekes asztrofizikai laboratóriumot kínál a szoros kettos rendszerek fejlodésének tanulmányozására.

Forrás: http://www.astronomy.com/news/2017/10/kronos

Eredeti cikk: https://arxiv.org/pdf/1709.05344.pdf